A Kisvárda öt diadallal, egy döntetlennel és tíz vereséggel áll: az MTK Budapestet, a Békéscsabát, a NEKA-t, a Kozármisleny KA-t pedig kétszer verték meg, a Budaörssel – idegenben – megosztozkodtak a pontokon. A legtöbb gólt, harmincat az Alba Fehérvár elleni vereségük során dobták, míg négyszer mindössze huszonhárom találatot értek el, kétszer a Vác, egyszer-egyszer pedig a DVSC és a Győr ellen. Átlagban 25,6-szor veszik be ellenfelük kapuját, míg aktuális riválisuk 28,75 gólt jegyez ellenük. A szabolcsiak legeredményesebb játékosa Karnik Szabina (56), őt volt akadémistánk, Juhász Gréta (52) és Siska Pálma (47) követi a házi mesterlövészek rangsorában.
A boglári lányok az egyhónapos szünet alatt két edzőmeccset is vívtak a Vasas SC ellen, az elsőt a fővárosban, míg a másodikat Balatonbogláron. Egyik találkozón sem az eredményen volt a fontos, hanem az, hogy játékban legyenek a lányok. A mieink kiváló formában voltak a válogatott program előtt, hiszen öt meccsen öt pontot szereztek: legyőzték Bogláron a Vasast, idegenben a Kozármislenyt, s Székesfehérvárról is ponttal távoztak. Ha még ezekhez hozzátesszük, hogy a Bajnokok Ligájában is érdekelt DVSC-vel végig partiban voltak Bató Liliék, akkor nem túlzás azt állítani, nagyon elkapták azt a bizonyos fonalat Bakó Botond mester tanítványai. Akiknek, ahogy ezt már többször is hangsúlyozták, van egy álmuk, mely felé szombaton ismét tehetnek egy lépést.
A Kisvárda Master Good SE keretében – a fentebb már említett Juhász Grétával együtt – négy olyan játékos is szerepel, aki a NEKA-n nevelkedett: Kovalcsik Bianka, Mérai Maja és Szabó Lili, illetve Gém Léna is a játékosunk volt.
K&H női kézilabda liga – 16. forduló
NEKA–Kisvárda Master Good SE
Időpont: 2024.03.23., szombat, 17 óra.
Helyszín: 8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58.
Jegyelővétel: https://neka.livetickethub.hu/events/61199
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor.