Mindezek ellenére előre borítékolható, hogy mindkét fél komolyan veszi majd az összecsapást, hiszen az akadémistáink szeretnének szépen búcsúzni az NB I-től, míg a váciak feledtetni akarják az MTK Budapest ellen elszenvedett nem várt vereséget.
A Pest vármegyeiek tizennégy győzelmet arattak eddig ebben a szezonban, s folyamatosan ott vannak az élcsapatok mögött. Meccsenként átlagban majd’ huszonnyolc gólt dobnak és pontosan huszonhetet kapnak. A legjobban a DKKA-t szórták meg, akkor idegenben 35–21-re nyertek, a legkevesebbszer a Győri Audi ETO KC-nak találtak be, hazai pályán 22–38-ra kaptak ki.
Egykor akadémistáink közül Csíkos Luca – 100 góllal – a második helyen áll a mesterlövészeik rangsorában, a listát Kuczora Csenge vezeti 173-mal. A váciak keretében találunk még egy játékost, aki a NEKA-n nevelkedett, nevezetesen Kovács Anikót.
A boglári lányok egy érzelmes találkozón vannak túl, szerdán ugyanis elvitte a pontokat az Alba Fehérvár KC a sportcsarnokunkból, így eldőlt, a következő szezont az NB I/B-ben kezdjük majd meg. A lefújás után több játékosunknál is eltört a mécses, ami érthető, hiszen az egész idényben – a komplett mezőny legfiatalabb társulataként – óriásit küzdöttek és az utolsó előtti fordulóig reális esélyük volt arra, hogy megvalósítsák az álmaikat. Sajnos ez azonban nem jött össze, de így is megsüvegelendő az, amit letettek az asztalra, hiszen az elszántságuk, az akaratuk sokszor egészen kiváló játékkal is párosult, ráadásul több neves együttes ellen is felvették a kesztyűt és alaposan megnehezítették a dolgukat.
K&H női kézilabda liga – 25. forduló
Praktiker-Vác–NEKA
Időpont: 2024.05.25., szombat, 18 óra.
Helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok, Bán Márton utca 3.
Jegyelővétel: kizárólag a mérkőzések napján lehet megvásárolni.
Élő közvetítés: https://www.youtube.com/watch?v=s_qJawQapUE
Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia, Vastag-Réti Rebeka Réka.