NB I

Bajnokság

2025. április 24, csütörtök 11:05

Tárnoki Márkó Győrben folytatja pályafutását

Közel nyolc esztendő után távozik a NEKA NB I-es csapatától Tárnoki Márkó, a több poszton bevethető, az utóbbi idényekben döntően szélsőként szereplő játékos a következő szezonban – a szintén élvonalbeli – győri ETO University Handball Team együttesében szerepel.

Tárnoki Márkó 2017 nyara óta tagja a Nemzeti Kézilabda Akadémiának, a mögöttünk hagyott közel nyolc esztendőben sok szép sikert ért el a csapataival. Serdülőként az első osztályban ezüstérmet szerzett, ifiként pedig megnyerte a második vonal nyugati csoportját. Kettőezer-tizenkilenc szeptember 17-én – góllal – mutatkozott be a felnőttek között: a NEKA NB I/B-s társulata 32–30-ra nyert a PEAC ellen Magyar Kupa-mérkőzésen. A 2020/2021-es idényben bajnoki címet ünnepelhetett a második vonalban, s így a következő idényt már a legfelsőbb osztályban kezdhette meg az együttes. A Somogy-Baranya Megyei Férfi Bajnokságban is arany került a nyakába, és tagja volt a Magyar Kupában bravúros bronzérmet nyert egyletnek is.

– Nagyon sokat adott nekem a NEKA, hiszen igazából itt nőttem fel – fogalmazott Tárnoki Márkó –, 14 évesen érkeztem, azóta számos élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam, életre szóló barátságokat kötöttem, és sokat tanultam az edzőimtől. Eleinte biztos szokatlan lesz, hogy már nem a Balaton-parton lakok, mert a közel 8 évnyi itt töltött idő alatt megszoktam az itteni mindennapokat.

A játékos kiemelte: a tavalyi Magyar Kupa bronzérem volt a legnagyobb élmény, arra a legbüszkébb, de nagy siker volt a Veszprém elleni döntetlen is.

A szezon hátralévő részéről szólva elmondta, abban bízik, hogy tudnak még pontot/pontokat szerezni, és minél jobb helyen zárják a bajnokságot.

< vissza

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess sikereinkről!