Már csak két forduló van hátra az NB I-es női kézilabda-bajnokság 2023/2024-es szezonjából, ám ezek a játéknapok még bőven tartogat(hat)nak izgalmakat. Nagy a harc ugyanis a bent maradásért, s ebben a csatában még nekünk is főszerepet osztottak. Ha ugyanis szerdán nyerünk az Alba Fehérvár KC ellen, a Kisvárda Master Good SE viszont kikap Békéscsabán, akkor a szabolcsiaknak ugyanannyi pontjuk lesz, mint nekünk, de az összevetés az akadémistáinknak kedvez, hiszen, míg Győri Viktóriáék eggyel maradtak alul idegenben, addig a NEKA Sportcsarnokban hárommal diadalmaskodtak. A zárójátéknapon a várdaiak a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t látják vendégül, mi pedig Vácra utazunk. Persze, létezik még többféle forgatókönyv arra, miként maradhatunk az élvonalban, de maga az a tény, hogy két meccsel a vége előtt van esélye az élvonalbeli tagság megőrzésére az NB I legfiatalabb egyletének, már az is tiszteletre méltó teljesítmény. Pláne úgy, hogy egészen tavaly június harmincadikáig a másodosztályra készült a Bakó Botond mester vezette társulat.
Abban biztosak lehetünk, hogy mindkét fél mindent megtesz majd a győzelemért, ahogy a januári „odavágó” is a végletekig kiélezett volt. Úgy született ugyanis döntetlen a KÖFÉM Sportcsarnokban, hogy reális esélyünk volt mindkét pont begyűjtésére, ám Fortuna akkor nem velünk volt.
A vendégek két játékosára Utasi Lindára, illetve Tamara Smbatianra nagyon oda kell figyelniük az akadémistáinknak, hiszen előbbi 117, míg utóbbi 112 gólig jutott, de a mesterlövészeik rangsorában harmadik Afentaler Sára is már 90-nél jár.
A mieink legutóbb az MTK Budapest otthonában léptek pályára és az 57. percig kézben tartották a mérkőzést, a végén azonban a rutin a házigazda javára billentette el a mérleg nyelvét. Pedig legalább az egyik pontra rászolgált volna a csapatunk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a lefújás után a szurkolóink hosszú percekig éltették a lányokat, megköszönve ezzel is a kiváló teljesítményüket.
K&H női kézilabda liga – 25. forduló
NEKA–Alba Fehérvár KC
Időpont: 2024.05.22., szerda, 18 óra.
Helyszín: NEKA Sportcsarnok, 8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58..
Jegyelővétel: https://neka.livetickethub.hu/events/61263
Élő közvetítés: https://www.youtube.com/watch?v=VQolTtmuG8k
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs