A vendégeknél Kiss Bence betegség miatt nem vállalta a játékot, nálunk a sérüléssel bajlódó Gazsó Péter és Temesvári Gábor mellett Zakor Zalán sem futott ki a pályára. Ott volt viszont Grünfelder Péter, aki a téli szünetben a Széchenyi University HT Veszprém együttesétől érkezett kölcsönbe, s a védekezés megszilárdulását várta tőle a szakmai stáb.
Alaposan bekezdtek a mieink, Vladan Matic már a negyedik percben időt kért, s nem az eredmény miatt, hiszen 2–0 volt ide, hanem mert nem állt össze az irányítóját vesztett Csurgói KK játéka. A rövid szünet sem hozta meg számukra a várt változást, persze ehhez az is kellett, hogy a NEKA ellenállhatatlanul játszott és folyamatosan növelte az előnyét. A védekezés egyik bástyája Podoba János volt, a kapus több nagy bravúrt is bemutatott, és az első félidőt 47 százalékos védési hatékonysággal zárta, csapata pedig tizenöt lőtt és mindössze tíz kapott góllal. Az első harminc perc krónikájához tartozott, hogy a volt akadémistánk, Tóth Péter – aki jelenleg a csurgóikat erősíti – a 25. percben megsérült.
A fordulás után sem változott sokat a játék képe, sőt tovább nőttek a CSKK gondjai, miután Szeitl Erik piros lapot kapott. Az akadémistáink pedig rendületlenül mentek előre, sorra vezették a szebbnél szebb akciókat és fokozatosan húztak el riválisuktól. A csapatkapitány, Molnár Robin találata után már nyolc volt közte (29–21), innen pedig már nem találták a visszautat a dél-somogyiak... Az utolsó perceket remekül hoztuk le és végül nyolc góllal, 34–26-ra nyertünk, így bejutottunk a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé.
A győzelem igazi csapatmunka volt, szinte mindenkit ki lehetett volna emelni a meccs után, a két kapus, Podoba János és Mikler Krisztián parádézott, de Szücs Balázs és Kovács Tamás 7-7 gólja is extra volt.
Magyar Kupa – 4. forduló
NEKA–Csurgói KK 34–26 (15–10)
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Andorka Miklós, Hucker Róbert.
NEKA: Podoba – Szücs B. 7, Kathi 5, Tóth L. 2, Bugyáki 1, Kovács T. 7 (3), Molnár R. 2. Csere: Mikler K. (kapus), Grünfelder 2, Tárnoki, Ludmán 3, Csanálosi 2, Pintér B. 1, Eklemovic 2. Vezetőedző: Sótonyi László.
Csurgói KK: Holló – Tufegdzic, Brajovic 3, Zagar, Szeitl E. 6, Herceg 3, Majstorovic 5 (3). Csere: Széll (kapus), Tóth P., Gábor M. 2, Papp T. 6, Vasvári, Bazsó 1. Vezetőedző: Vladan Matic.
A mérkőzés alakulása. 7. perc: 4–0, 13. perc: 7–2. 19. perc: 10–4. 22. perc: 11–7. 34. perc: 16–13. 36. perc: 18–14. 39. perc: 21–14. 42. perc: 21–17. 50. perc: 26–21. 53. perc: 29–21. 55. perc: 30–24.
Hétméteresek: 3/3, illetve 4/3.
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc.
Piros lap: Szeitl E. (43.p.).