
A 33 éves Grünfelder Péter 1997-ben Siklóson kezdett el kézilabdázni, a Pick Szeged színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd az Alföldről Pécsre igazolt, ahol szintén az NB I-ben szerepelt, ezután Mezőkövesdre és Komlóra vezetett az útja, a 2023/2024-es szezonban az első osztályban szereplő Veszprémi KKFT csapatában játszott, s abban az idényben 28 meccsen 59 gólig jutott. A jelenleg is zajló másodosztályú kiírásban 16 meccsen szavazott neki bizalmat Dinko Dankovic vezetőedző és összesen 48-szor volt eredményes. A jobbkezes beálló – aki a bakonyiak erőnléti edzője is volt – 187 centiméter magas és körülbelül 100 kilogramm, azaz a rutinos játékos fizikálisan fel tudja majd venni a versenyt az élvonalbeli ellenfeleivel.
– Még december 23-án hívott Éles József, hogy Sótonyi László azt szeretné, hogy csatlakozzak a NEKA élvonalbeli csapatához – mondta Grünfelder Péter. Szimpatikus volt az ötlet, aztán személyesen is találkoztam Sótonyi-mesterrel, aki elmondta, mit vár tőlem, mi lesz a szerepem az együttesben. Nagyon tetszett, amit felvázolt, s nem sokkal később a két klub is megegyezett egymással.
Grünfelder Péter hangsúlyozta: kiváló körülmények fogadták az akadémiánkon, s nap mint nap azért fog dolgozni, hogy bent maradjon a csapat az élvonalban.

– Egy rutinos játékost sikerült igazolnunk a nagyon fiatal társulatunkhoz, melyet komoly sérülések sújtanak, Temesvári Gábor kiesésével például át kell szervezni a játékot, elsősorban a védekezést – fogalmazott Dr. Kersch Ferenc sportigazgató. – S ebben szánunk kulcsszerepet a Grünfelder Péternek, aki már bizonyította, hogy képes összefogni egy fiatal társaságot. Nagyon köszönjük a Veszprém KKFT vezetőségének, hogy a tárgyalás során végig korrektek voltak, és elengedték hozzánk a kézilabdázót.
– Folyamatosan tartom a kapcsolatot Sótonyi Lászlóval, és amikor arról beszélgettünk, hogy a hátsó védekezésben erősítésre van szüksége a csapatának, akkor én felvettem, hogy Grünfelder Péter nagy segítség lenne, hiszen egy rutinos „öreg róka”, aki nemcsak a tudásával, hanem a hozzáállásával is tudja motiválni a fiatalokat – mondta Éles József, a Veszprémi KKFT klubigazgatója. Annak ellenére tettem ezt, hogy nálunk is kulcsszereplő volt, viszont az NB I/B-s csapatunk szerzett már annyi pontot, hogy nem lesznek kiesési gondjai. Ez egy szép gesztus volt tőlünk, hiszen a játékos kölcsönadásával megadjuk azt az esélyt, hogy a NEKA bent maradjon az élvonalban, mert az szolgálja a legjobban a honi kézilabdázást, ha minél több fiatal magyar sportoló szerepel az NB I-ben.