Juhász Ádám 2017-ben került a Csanádi KSI SE együttesétől a Ferencvároshoz, és két szegedi ideiglenes időszaktól eltekintve végig a fővárosi zöld-fehérek kötelékéhez tartozott. A kézilabdázó részt vett a junior Európa-bajnokságon, ahol hét mérkőzésen tizenöt gólig jutott, a jelenleg is zajló szezonban tizennégy élvonalbeli, egy Magyar Kupa, valamint három NB I/B-s találkozón lépett pályára. A K&H férfi ligában tizenegy, a másodosztályban három, a kupában pedig egy találatig jutott. A nemzeti együttes három előkészületi összecsapásán pedig összesen hatszor talált a kapuba.
A transzfer is ékes bizonyítéka annak, hogy kiváló a kapcsolat a kiemelt fiúakadémiák között, hiszen Molnár Robin sérülése után nehéz helyzetbe kerültünk, és a Fradi azonnal segítő kezet nyújtott, amiért nagyon hálásak vagyunk.
– Molnár Robin sérülése után szükség volt az erősítésre – hangsúlyozta Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője. – Örülünk, hogy a junior válogatottnál Sótonyi Lászlóval együtt dolgozó Juhász Ádám a szezon végéig nálunk szerepel és bízunk benne, hogy sok lehetőséget kap majd a fiatal csapatunkban. Köszönjük a Ferencvárosnak a pozitív hozzáállást. Nem ez az egyedüli példa a két klub kiváló együttműködésére, hiszen Karai Miklós két esztendőn át nálunk pallérozódott, mielőtt visszatért anyaegyesületéhez.
– Hirtelen jött a lehetőség, szerda este hívtak telefonon, hogy Sótonyi László azt szeretné, hogy náluk játszak – fogalmazott Juhász Ádám. – Úgy éreztem, ez egy kiváló lehetőség, hiszen rengeteg fiatal alkotja a csapatot, ráadásul hétről hétre az NB I-ben játszhatok, ami nagyon jó a karrierem szempontjából. Természetesen az is szerepet játszott a döntésemben, hogy a mestert egy kiváló, felkészült edzőnek tartom, ráadásul a junior válogatottban együtt dolgozunk, így ismerem a játékrendszerét.
Juhász Ádám hozzátette: folyamatosan figyelemmel kísérte a NEKA meccseit, s kiemelte a MOL Tatabánya KC elleni győzelmet. – Óriási bravúr volt, s több hasonló teljesítményre számítok a szezon hátralévő részében – hangsúlyozta a balszélső.
– Molnár Robin sérülésével egyrészt elveszítettük a csapatkapitányunkat, másrészt egy olyan játékost, aki hármas, kettes és zavaró védőt is játszik, azaz egy kulcsember esett ki – mondta Sótonyi László, a NEKA NB I-es egyletének vezetőedzője, a férfiszakág vezetője. – Ezért rögtön elkezdtük kutatni a lehetséges megoldásokat, aztán rátaláltunk Ádámra, és ezúton is szeretném megköszönni Pásztor Istvánnak, az FTC-Green Collect vezetőedzőjének, illetve a Ferencvárosnak a pozitív hozzáállást. Egyértelműen a játékos fejlődését tartották szem előtt, hiszen a második félévben rengeteg komoly feladata lesz, és sok időt tölt majd a pályán.