Négy játékosával hosszabbított a HSA NEKA

Dely Márton, a HSA NEKA 22 éves csapatkapitánya, aki eleinte védőmunkájával hívta fel magára edzői figyelmét, később a támadásokban is főszerepet vállalt és olyannyira felnőtt a feladathoz, hogy a 2022/23-as szezonban 13 élvonalbeli mérkőzésen eddig 30-szor volt eredményes. Marci 2015-ben került a NEKA-ra a Budapesti Honvédtól, ezidő alatt bekerült a korosztályos válogatottakba, és több bajnoki címet szerzett az akadémia csapataival.
Temesvári Gábor 20 éves juniorválogatott jobbátlövő, aki 210 centiméteres magasságát védekezésben és támadásban egyaránt kamatoztatni tudja. Balkezes átlövőnk, aki 2017-ben a Békési FK-tól átigazolva lett a Nemzeti Kézilabda Akadémia játékosa, az idei bajnoki szezonban 9 mérkőzésen 24 gólt szerzett.
Kathi Sándor 18 esztendős, ifjúsági válogatott jobbátlövőnk idén a mérkőzések mellett az érettségire is készül. Balkezes kézilabdázónk 2018-ban került a NEKA-ra, korábban Debrecenben játszott. Sanyi az előző szezonban, már 17 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben, a Pick Szeged és a Budakalász elleni mérkőzéseken pályára is lépett. Az idei szezonban a HSA NEKA első osztályú és a BFKA Balatonfüred NB I/B-s együttesében is szerepel.
Kovács Tamás 18 éves és szintén érettségi előtt álló növendékünk, akinek NB I-es bemutatkozása emlékezetesre sikeredett 2022. szeptember végén, hiszen a Balatonfüred ellen hat góllal debütált. Azóta hétről hétre bizonyíthatja tehetségét a legjobbak között balátlövőként. Ifjúsági válogatott játékos, aki már a junior nemzeti csapatba is meghívást kapott. Az NB I-ben ebben a szezonban 9 mérkőzésen 25 gólt lőtt, az U20-as bajnokság első négy fordulójában 4 mérkőzés/34 gól volt a mérlege. Salgótarjánból igazolt a NEKA-ra 2019-ben.