Egyetlen győzelemre vannak az akadémistáink attól, hogy – ahogy tavaly, úgy az idén is – bejussanak a Magyar Kupában a legjobb négy közé. Nem szükséges ecsetelni, mekkora bravúrt jelentene, ha egymás után másodjára is ott lennének a final fourban a boglári fiatalok, akik már az első alkalommal is történelmet írtak, s most ezt írhatnák tovább. Ehhez már „csak” egy elég komoly akadályt kell legyőzniük, nevezetesen: hazai pályán a MOL Tatabánya KC egyletét.
A vendégek a negyedik helyen állnak a bajnokságban, s a közelmúltban változás történt a játékoskeretükben, Topic Petar és Przytula Damian ugyanis február utolsó napján a HC Zagreb együtteséhez igazolt, ezzel 75 gól távozott a klubtól, előbbi 52-szer, utóbbi 23-szor volt eredményes. A Komárom-Esztergom vármegyeiek emelt fővel búcsúztak az Európa-ligától, hiszen mindössze két góllal, 33–31-re kaptak ki a francia bajnokság negyedik helyezettjétől, a Fenix Toulouse HB társulatától.
A két gárda 2021 óta íródó története némi Bányász fölényt mutat, a NEKA az első NB I-es idényében ugyan Balatonbogláron legyőzte riválisát, ám az odavágót a rivális nyerte, a következő szezonban egy-egy döntetlen és vereség volt a mérleg, a 2023/2024-es kiírásban két tatabányai diadal következett, a jelenleg is zajló pontvadászatban mindkét fél hozta a hazai összecsapását, a mieink siófoki győzelme egyértelműen a bravúr-kategóriába sorolható.
A mieink nagyon elkapták azt a bizonyos fonalat tavasszal, hiszen hat tétmérkőzésükből ötöt megnyertek, négyet a K&H ligában, egyet a kupában a Csurgó ellen. Ráadásul megtörtek egy nagyon hosszú rossz sorozatot, hiszen a Komlón aratott diadal azt jelentette, hogy 484 nap után örülhettek újra két pontnak otthonuktól távol, ezt még két idegenbeli siker követte, sorrendben Dabason és a legutóbbi fordulóban Budakalászon. Egy hiányzónk biztosan lesz, Juhász Ádám ugyanis nem léphet pályára, miután az FTC-Green Collect még áll a kupában, s onnan érkezett hozzánk kölcsönbe a kézilabdázó. Ha nem jutnak tovább a fővárosiak, akkor a négyes döntőben már ott lehet a csapatunkban a fiatal tehetség.
Minden jel arra utal tehát, hogy nagyon jó és izgalmas találkozóra számíthatunk szerdán, 18 órától a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban. Ahhoz, hogy összejöjjön az újabb győzelem, ahhoz a szurkolóink támogatására is szükségünk lesz.
Magyar Kupa – V. forduló
NEKA–MOL Tatabánya KC
Időpont: 2025.03.19., szerda, 18 óra
Helyszín: Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Jegyelővétel: https://tinyurl.com/ymjs4w7j
Élő közvetítés: https://tinyurl.com/yc5zs833
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs