NB I

Bajnokság

2024. május 19, vasárnap 18:33

Karnyújtásnyira voltunk a bravúrtól

Karnyújtásnyira volt a bravúrtól az egész meccsen kiválóan teljesítő NEKA csapata az MTK Budapest otthonában a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában. Kevesebb mint három perccel a vége előtt ugyanis még 28–28 állta az eredményjelzőn, úgy, hogy előtte szinte végig a mieink vezettek, a hajrában azonban a rutinosabb hazaiak kiharcolták a győzelmet. A boglári lányok közül Fazekas Virág úgy zárt négy, míg Miklós Kitti és Keceli-Mészáros Renáta három-három találattal, hogy egyetlen lövést sem hibázott, Wald Kíra hat kísérletéből öt a kapuban landolt, a legeredményesebb játékosunk pedig a kilenc találatig jutott Faragó Lea volt.

MTK Budapest–NEKA 30–28 (10–12)

Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 300 néző. Vezette: Fekete Tamás, Hajdu Tamás.

MTK Budapest: Győri B. ‒ Andróczki 5, Mészáros-Mihálffy 1, Farkas 12 (4), Dakos 4, Poczetnyik, Fekete 2. Csere: Szőke (kapus), Weisheitel 1, Ferenczy 2, Kekézovity 2, Papp D. 1, Pelczéder, . Vezetőedző: Vágó Attila.

NEKA: Csapó – Molnár D., Lapos 1, Bató 2, Győri V., Faragó 9 (3), Wald 5 (2). Csere: Zaj (kapus), Munteanu-Korodi, Alaxai, Keceli-Mészáros 3, Fazekas 4, Kriston, Berei 1, Miklós 3, Petruska. Vezetőedző: Bakó Botond.

Hétméteresek: 5/4 illetve 6/5.

Kiállítások: 10 perc, illetve 8 perc.

Piros lap: Munteanu-Korodi Krisztina a 40. percben.

A mérkőzés alakulása. 5. perc: 1–2, 10. perc: 4–4, 15. perc: 6–6, 20. perc: 6–8, 24. perc: 8–8, 30. perc: 10–11, 37. perc: 12–15, 42. perc: 18–21, 46. perc: 20–23, 51. perc: 23–24, 57. perc: 28–27.

Nagyon összeszedetten kezdték a mieink a mérkőzést, látszott, a felkészülés során alaposan kielemezték az ellenfelüket. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a hetedik percben, Faragó Lea átlövésével, kettővel vezettünk, a házigazda azonban két vendéghibát is kihasznált, s hamar kiegyenlített. Nagy taktikai csata zajlott a pályán, minden egyes helyzetért meg kellett küzdeniük a feleknek, így egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól, ám a minimális előny nálunk volt (6–7). Wald Kíra ellen ziccerdobás közben szabálytalankodtak, a játékosunk a földön maradt, de szerencsére a saját lábán tudta elhagyni a játékteret. A félidő hajrájához is kart karba öltve érkeztek az együttesek, Fazekas Virág aztán kétszer is egyedül verte meg a komplett vendégvédelmet, s a befejezésnél is higgadt tudott maradni, ami azt eredményezte, hogy kétgólos előnnyel vonulhattunk szünetre.

A fordulás után, a sérülésből felépült Miklós Kittit is harcba küldte Bakó Botond, a NEKA mestere. A boglári lányok hatalmasat küzdöttek, úgy léptek el három góllal, hogy közben fegyelmezetten védekeztek. A negyvenedik percben Munteanu-Korodi Krisztina piros lapot kapott, s emiatt rövid időn belül másodszor is kettős emberhátrányba kerültünk, sokat elárult akadémistáink teljesítményéről, hogy így is tartották a közte hármat, hála többek között Miklós Kittinek, aki remekül szállt be a meccsbe: az első három kísérletéből gól született. Vágó Attila időkérése után szigorítottak védekezésükön a fővárosiak és feljöttek egyre, sőt Andróczki Flóra találata már az egyenlítést jelentette. Faragó Lea magabiztoson értékesített egy hetest, de szinte azonnal jött Farkas Johanna válassza. Úgy fordultunk rá az utolsó öt percre, hogy 26–27 állt az eredményjelzőn. Farkas Johanna két villanásával fordított a házigazda (28–27), Bakó Botond pedig azonnal magához rendelte a csapatát. A rövid szünet után Faragó Lea egyenlített, de Dakos Noémi újfent a budapestieket juttatta előnyhöz. Mindent megtettek a játékosaink, hogy legalább az egyik pontot elhozzák, s erre alaposan rá is szolgáltak volna, de az utolsó másodpercekben egy újabb Farkas-gól eldöntötte az összecsapás sorsát.

A vereség ellenére kiváló teljesítményt nyújtott a NEKA, s ezt a lelkes vendégszurkolóik is elismerték, a lefújás után ugyanis hosszú percekig éltették a boglári lányokat, akik kétség kívül rászolgáltak az elismerésre.

MESTERMÉRLEG

Vágó Attila: – Mindenki meglehetősen fáradt, tompán, fásultan játszottunk. A második félidő közepén összeállt a védekezés, ebből eredményesek tudtunk lenni támadásban. Fontos volt a mérkőzés, mert még a hatodik helyet is elérhetjük.

Bakó Botond: – Az első félidőben jó volt a védekezés, jól küzdöttek, jól is játszottak a lányok, a végjátékban hiányzott az idő, hogy fordítsunk. Szerdáig össze kell szedni a csapatot, és teljesülhet az álmunk, a bent maradás.

< vissza

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess sikereinkről!