– Miért döntöttél úgy, hogy elfogadod az Esztergom ajánlatát?
– Öt évet töltöttem az akadémián, ahol sok minden történt velem és nagyon sokat tanultam – felelte Faragó Lea. – Úgy éreztem, változásra és új környezetre van szükségem. Esztergomban most valami új dolog kezdődik és ezzel együtt az én életemben is. Azért választottam ezt a csapatot, hogy sokat tanulhassak és fejlődhessek, hiszen komoly szakmai munka indult el az együttesnél. Mely most jutott fel az első osztályba és több rutinos játékos is szerepel az egyletben, tőlük sok dolgot leshetnek majd el. Bízom benne, hogy egy jó közösség alakul ki és jól teljesítünk a bajnokságban.
– Mit jelent neked a csapatváltás?
– Fontos mérföldkő a pályafutásomban, mert az akadémiai élet után ez lesz az első hely, ahol játszani fogok. Remélem, hogy az Esztergomban töltött idő alatt sok minden a hasznomra válik és ezt a tudást a későbbiekben is kamatoztathatom. Biztos vagyok benne, nem lesz egyszerű, de szeretem a kihívásokat és ezt az új helyzetet is annak tekintem.
– Mit adott neked a NEKA?
– Nem tudom pontosan megfogalmazni, de rengeteget kaptam. Több kiváló edzővel dolgozhattam együtt, mint például Siti Beáta, Dr. Woth Péter, ifj. Kiss Szilárd, Bohus Beáta, Hajdu János, Vártok Ákos, Zsadányi Sándor és Bakó Botond. Mindenkitől nagyon sokat tanultam, amiért nagyon hálás vagyok. A szakmai dolgok mellett számomra legalább ugyanannyira fontosak azok a kapcsolatok, amiket sikerült itt kialakítanom az edzőkkel, stábtagokkal, nevelőkkel. Voltak hullámvölgyek az itt töltött időm alatt, de rengeteg jó dolog is történt velem és ezekre mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni.