Együttműködési megállapodást kötött a NEKA és a Balatoni Kör az NB I-es csapatunknak otthont adó siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban. A szerződés értelmében a magyar tenger gasztronómiájával is foglalkozó szervezet biztosítja a cateringet az élvonalbeli mérkőzéseinken, a cég a jövőben megjelenik bizonyos felületeinken, illetve a kiajánlóinkban.
– Fontos számunkra, hogy a helyi cégekkel, kis- és középvállalkozásokkal jó kapcsolatot ápoljunk, és olyan együttműködési megállapodásokat kössünk, melyek mindkét fél számára előnyösek – fogalmazott Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője. – Nagyon örülök, hogy a Balatoni Kör partnerünk lett, hiszen a segítségükkel magas minőségű, színvonalú szolgáltatásokat tudunk biztosítani vendégeink számára. A megállapodás értelmében megjelenési lehetőségeket biztosítunk digitális és online felületeinken, valamint az általunk szervezett rendezvényeken a NEKA Faluban. Egy szoros kapocs összeköt minket, nevezetesen a Balaton.
– Örülünk, hogy van NB I-es kézilabdacsapat a déli-parton, ahogy annak is, hogy támogathatjuk az együttest – fogalmazott
Pach Gábor, a
Balatoni Kör elnöke. – Elkötelezettek vagyunk a helyi termékek iránt, és ebbe a NEKA is beletartozik, hiszen fiatal magyar tehetségek alkotják, ezért is döntöttünk úgy, hogy a melléjük állunk. Bízom benne, hogy a dél-balatoni és a siófoki szurkolók is a magukénak érzik majd az együttest a jövőben, és ezáltal egyre több emberhez jut el a minőségi sport, valamint az általunk képviselt cégek, termékek.