– Szép volt, fiúk! – zúgott már jó egy perccel a lefújás előtt a lelátóról, aztán a szurkolók vastapsa és buzdítása mellett lett vége a mérkőzésnek, mely után jöhetett a féktelen ünneplés. A játékosaink örömtáncot jártak, egymás nyakába borultak és fogadták a gratulációkat.
Az ide vezető út azonban nem volt egyszerű, hiszen az Eger (is) nagyot küzdött, így a két fél rangadóhoz méltó, sok kiállítással tarkított, csatát vívott egymással. Az első félidőben még fej fej mellett haladtak a csapatok, talán minket nyomott az esélyesség terhe, és idő kellett, még ezzel meg tudtak birkózni a fiataljaink, de megoldották, és ebben óriási szerepe volt a Sótonyi László mester vezette szakmai stábnak.
A második játékrész első perceiben, ha lehet, még tovább fokozódtak az izgalmak, hiszen egyik fél sem tudott nagyobb előnyt kiharcolni. Aztán két másodperc híján tíz percig nem találtak a kapunkba a hevesiek, a mieink pedig korukat meghazudtoló rutinnal lovagolták meg ezt a hullámvölgyet, és gyakorlatilag eldöntötték az összecsapást.
Mi kellett ehhez a győzelemhez? Egyértelműen a NEKA-virtus, az, hogy akadémistáink nem adták fel, az utolsó pillanatig küzdöttek egymásért, a csapatért. Hiába csúszott be egy-két hiba, nem kerültek padlóra, hanem felemelt fejjel és ellentmondást nem tűrően mentek előre. A hatvan perc végeztével jogosan járt nekik az elismerés, és természetesen a szurkolói pacsizás sem maradhatott el.
K&H férfi kézilabda liga – 19. forduló
NEKA–Eger 29–25 (16–15)
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Paska Dániel, Vastag Sámuel.
NEKA: Mikler K. – Szücs B. 5, Kathi 1, Tóth L. 1, Bugyáki 2, Kovács T. 8 (4), Juhász Á. 3. Csere: Podoba (kapus), Grünfelder 5, Ludmán, Tárnoki 2, Pintér B., Eklemovic, Csanálosi 2, Gazsó. Vezetőedző: Sótonyi László.
Eger: Marczika – Lezák 4, Maracskó 3, Tóth K. 7, Zennadi 3, Tóvizi 2, Czabula 2 (1). Csere: Ágoston Á. (kapus), Kiss G., Szöllősi O. 1, Száva 2, Arszenics, Yadegari 1, Bőti. Vezetőedző: Tóth Edmond.
A mérkőzés alakulása. 4. perc: 1–2, 6. perc: 4–2, 11. perc: 6–7, 21. perc: 11–11, 23. perc: 11–13, 28. perc: 16–13, 32. perc: 16–16, 37. perc: 18–16, 39. perc: 18–19, 49. perc: 23–19, 54. perc: 26–22, 58. perc: 28–23.
Hétméteresek: 4/4, illetve 2/1.
Kiállítások: 12 perc, illetve 16 perc.
Piros lap: Kiss G. (Eger – 47.p. – harmadik kétperces kiállítás után)
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Főleg az első játékrészben jobban sújtott minket az esélyesség terhe, illetve a győzelmi kényszer. A nagyon fiatal együttesünk immáron sokadszor bizonyította, mennyire összetartó, mennyire tud küzdeni, hajtani még a legkilátástalanabb helyzetben is. Büszke vagyok a játékosokra, mert óriásit léptek a bent maradás felé. Nehéz helyzetben kezdtük a tavaszt, már mindenki elkönyvelt minket, mint kiesőt. Abban, hogy most itt tartunk, rengeteg munka, edzés van.
Tóth Edmond: – Mindkét csapat nagyon beleállt a rangadóba, ezáltal sok volt a kiállítás, amiből mi nehezen tudtunk felállni. Az első félidő még kiegyenlített volt, aztán a másodikban a második kettős emberhátrányunk után olyan előnyre tettek szert a hazaiak, amit már nem tudtunk ledolgozni. Büszke vagyok a csapatomra, mert nagyon nehéz helyzetben van a klub, ennek ellenére mindenki nagyot küzdött.