A Budakalász négy győzelmet számlál az NB I-ben, érdekesség, hogy az összes diadalukat idegenben aratták a Pest vármegyeiek, nevezetesen Komlóról, Dabasról, Gyöngyösről és Egerből hozták el a bajnoki pontokat. Csak négy együttes szerzett kevesebb gólt, mint ők: összesen 478-szer voltak eredményesek, ez 28,1-es átlag, és a tizenhét forduló alatt 545 találatot kaptak, ami meccsenként kicsit több, mint harminckettő. A legeredményesebb játékosuk Juhász Ádám (69), őt a horvát balátlövő, Josip Juric-Grgic (67) és az a Kovács Dominik (55) követi, aki 2017 és 2021 között az akadémistánk volt. A kapusok összevetésében Váczi Dániel az előkelő harmadik pozíciót foglalja el.
Az akadémistáink az előző játéknapon vereséget szenvedtek a Balatonfüredi KSE-től a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban, s ezzel megszakadt a négymeccses győzelmi szériájuk. Nem történt azonban tragédia, hiszen Kis Ákos egylete ott van közvetlenül az élcsapatok mögött, és egy esetleges NEKA-siker abszolút bravúrnak számított volna. A mieinknél – 80 góllal – Kovács Tamás vezeti a mesterlövészek listáját, a második helyen Tóth Levente (73), a harmadikon pedig Kathi Sándor (62) áll.
Nem vár könnyű feladat Sótonyi László mester társulatára Budakalászon, ha azonban azt a taktikus, dinamikus és koncentrált játékot mutatják, mint a Csurgói KK, a Carbonex-Komló, a MOL Tatabánya KC, valamint a Dabas KC ellen, akkor tehetnek egy nagy lépést a céljaik megvalósítása felé. A két fél első összecsapása parázs küzdelmet hozott, szinte végig fej, fej mellett haladt a két rivális, aztán tizenhárom másodperccel a vége előtt egy Temesvári Gábor-góllal megnyertük a találkozót.
A Budakalász keretében a fentebb már említett Kovács Dominiken kívül találunk még egy kézilabdázót, aki a NEKA-n nevelkedett: Papp Bencét.
K&H férfi liga – 18. forduló
CYEB-Budakalász–NEKA
Időpont: 2025.03.08., szombat, 17 óra
Helyszín: 2011 Budakalász Omszk park 1.
Jegyinformáció: https://budakalaszfkc.hu/jegyinformacio/
Élő közvetítés: https://www.youtube.com/live/Zsm2eD4XS8c
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér Bende.