Ősszel gólgazdag mérkőzést játszottunk a Csurgó otthonában, somogyi riválisunk 34-31-re nyert ellenünk. Már akkor is látszott, hogy ebben az idényben komolyan kell számolni Baranyai Norbert együttesével, és valóban, több rangadót is sikerrel vettek az eddigi fordulókban. Fegyelmezett védekezés mellett hatékony támadójáték jellemzi ellenfelünket, nem véletlen, hogy az NB I-es góllövőlista második helyén Tufegdzic Aleksa áll 80 találattal, míg a negyedik Gábor Marcell 71 góllal.
Korábbi játékosunk, Papp Tamás először tér vissza ellenfélként Balatonboglárra. A Csurgó keretében változás történt a héten, két év szezon után kölcsönbe a PLER-hez távozott Mitar Markez, helyére érkezett a fővárosiaktól Bruno Vili Zobec – szintén kölcsönbe.
A mieink eddig hullámzó teljesítményt nyújtanak, Komlón kikapott a HSA NEKA, majd egy héten belül kétszer nyert – a Balatonfüred ellen a Magyar Kupában, a Fejér B.Á.L. ellen a bajnokságban. Következett egy idegenbeli vereség Füreden, most pedig a Csurgó ellen javíthatunk a mérlegen. Nálunk Sztraka Dániel a legeredményesebb játékos, aki 65-ször volt eredményes.